Zuglóban 1954 óta Önökért!
Ahol a fogorvos és fogtechnikus közösen dolgoznak azon, hogy Ön elégedetten és egészséges fogakkal távozzon!
Rendelőnk a kerület lakosai számára már jól ismert, hiszen évtizedek óta itt vagyunk és gyógyítunk. Nagy előnyünk, hogy a földszinten található fogtechnikai laborunkkal közösen karöltve, rendkívül rövid idő alatt és gyönyörű minőségben készülnek el fogpótlásaink. Ez hatalmas előny, hiszen Önnek a lehető legkevesebb ideig kell ideiglenes fogpótlással élnie.
Teljeskörű ellátást nyújtunk, egészen gyermekkortól idősebb korig. Kiemelt szakterületünk a fogak megtartása (tömésekkel, gyökérkezeléssel), ha pedig menthetetlenek, akkor gyönyörű szóló, vagy akár teljes fogpótlások születnek a kezeink alatt.
Binét Dental – A környék legjobb ár-érték arányú rendelője!

fogorvos
Kiemelt szakterülete:
gyermekfogászat
“Közel 40 éve vagyok a fogorvosi pályán, melyet országos szinten, a MOK főtitkárként is képviselek. Ez egy óriási szakmai elismerés, ugyanakkor számomra a legfontosabb, hogy Ön, a Páciens úgy álljon fel a székemből, hogy nem fáj többé a foga és elégedett a kezelés egészével.”

Fogtechikus Zugló, Binét Fogtechnikai Laboratórium
“Fogtechnikusként dolgozunk harminc éve. Szerencsés szakmát választottunk, mert ez lehetővé teszi számunkra az életünk végéig tartó tanulást, hiszen fantasztikus fejlődésen ment keresztül a fogtechnika világa az elmúlt 30 évben.
Laborunkban a legmodernebb eszközökkel és eljárásokkal dolgozunk és munkáinkra minden esetben garanciát vállalunk. Számunkra az Önök elégedettsége a legfontosabb”

A fogszuvasodás visszafordíthatatlan, ám könnyen kezelhető folyamat. A cél, hogy megakadályozzuk a szuvasodás továbbterjedését és helyreállítsuk a fog eredeti formáját.
Az esztétikus fogtöméseket általában helyi érzéstelenítésben végezzük, de kisebb, felszíni szuvasodások esetén ez akár el is hagyható. Fogorvosaink különösen ügyelnek a precízen megmunkált, élethű és szép tömések kialakítására, hogy a végeredmény ne csak funkcionálisan, de esztétikailag is kifogástalan legyen.

Akkor sincs semmi probléma, ha már nem tudjuk megmenteni a meglévő fogakat, hiszen a mai modern technika és orvostudomány segítségével gyönyörű, élethű fogpótlásokat tudunk készíteni, bárki számára.
Legyen szó szóló koronáról, hídról, vagy kombinált fogpótlásokról, orvosaink és második generációs fogtechnikai laborunk hatalmas tapasztalattal bírnak mindebben. Számunkra az is nagyon fontos, hogy mindezt olyan áron tegyük elérhetővé, amit szinte bárki megengedhet magának.
Számunkra az is nagyon fontos, hogy megfizethető áron dolgozzunk.

A fogkőeltávolítás az a kezelés, amin mindenkinek kötelező lenne résztvenni legalább 6 havi rendszerességgel. Segítségével megakadályozható, hogy a fogágy és a fogak komolyabb megbetegedés áldozatai legyenek. Fogkőeltávolítást követően a fogak felszíne bársonyosan sima lesz és akár több árnyalatni fehéredés is elérhető.
Amennyiben erősebben elszíneződött fogakról van szó, ezek színe is felfrissíthető, világosítható a megfelelően megválasztott fogfehérítési eljárás segítségével. A kezelést az EU-ban engedélyezett, prémium minőségű termékkel végezzük, mely képes a fogak színét 4-8 árnyalattal is világosítani.

Rendelőnkben, a laborral közösen karöltve kivehető és rögzített fogsorokat egyaránt készítünk, prémium minőségben, rendkívül rövid idő alatt.
A kivehető fogpótlásokkal részleges és teljes foghiányt egyaránt lehetséges pótolni. Rendelőnk innovatív újdonsága az ún. Thermosense fogsor, mely törhetetlen, rendkívül rugalmas, kényelmes, ínykímélő és természetes érzetet ad a viselője számára. Tökéletes alternatíva, ha nem szeretne rögzített fogpótlást.
A fogpótlások a földszinten lévő fogtechnikai laborban készülnek, így a máshol megszokott, több fázisos kezelés nálunk lerövidíthető.

Az elmozdult, vagy kicsit megkopott fogsor nagyon bosszantó tud lenni és megnehezíti a mindennapi étkezést. Amennyiben ilyen történik Önnel, jöjjön be bátran a földszinten található fogtechnikai laborunkba és a lehető legnagyobb odafigyeléssel és precizitással, megvárható időn belül megjavítjuk fogsorát. Ez vonatkozik a nem nálunk készült fogsorokra is.

Küzdősportot, vagy nagy ütközéssel járó sportot űzők esetén nagyon fontos a megfelelő fogvédő használata. Ne bízza a véletlenre, csakis olyan fogvédőt használjon, ami kifejezetten az Ön fogsorára illeszkedik és maximális védelmet biztosít sportolás közben.
Fogtechnikai laborunkban, a lenyomatvételt követően akár 2 napon belül elkészül az Ön fogazatára szabott fogvédő.
Amennyiben arra lesz (Ön, vagy a párja) figyelmes, hogy éjszaka csirkogatja fogait, nagyon fontos minél előbb szakemberhez fordulni és harapásemelőt készíttetni. Ezzel megvédi fogait a nem megfelelő kopástól, melynek -tapasztalataink szerint- az évek múlásával egy teljes fogpótlás készítés a vége. Fogtechnikai laborunkban, a lenyomatvételt követően akár 2 napon belül elkészül az Ön fogazatára szabott fogvédő.
Egy fogorvos számára a legnagyobb ajándék a páciensei bizalma. Büszkék vagyunk arra, hogy pácienseink közt egész családokat és generációkat tudhatunk.
Fogtechnikai laborunk közelségének köszönhetően a szükséges fogpótlások pár napon belül elkészülnek, a fogpótlást maga a fogtechnikus is megtekinti a páciens szájában, így pontosan látja, hogy mit kell azon módosítani, amennyiben szükséges.
Olyan árakat alakítottunk ki, melyekkel mindenki számára tudunk ideális megoldást nyújtani hiányos, vagy rossz fogazatának helyreállítására. Hisszük, hogy a kiegyensúlyozott élet és a magabiztos mosoly mindenkinek jár!

Nyitvatartás / Bejelentkezés
Kérjen ingyenes konzultációt bármelyik általunk készített munkával vagy szolgáltatásunkkal kapcsolatban az alábbi telefonszámon:
(+36 1) 251 0315 vagy küldje el nekünk elérhetőségeit az alábbi űrlapon!
Fogtechnikai laboratórium:
H-P 8.00-15:00
Egyéni megbeszélés szerint később is.
Fogorvosi rendelő:
H: 14.00 – 19.00
K: 15:00 – 20:00
Sze: 8.00 – 11.00
Cs: 15:00 – 20:00
További időpontkérés előzetes bejelentkezés alapján